Blog

Na, de most tényleg…

Szándékos túlzással mondom, de az óránként megjelenő legújabb digitális (gatyitális) fényképező gépek, melyet a gyártóik néhány megapixeles felbontásnöveléssel és néhány kilóbájt-tal növelt szoftverrel tartanak fent az érdeklődés felszínén…  szóval ebben az ál forradalmi korban, ebben az erőtérben  megjelent egy hír, csak úgy mellékesen.

Visszatér a Kodak Ektachrome !

Ha digitális fényképezőgépgyár lennék, mondanám:  -Hát, ilyen nincs! Pedig mindent megtettünk, hogy kinyírjuk a konkurenciát!

Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor ittas állapotban próbáltam bizonygatni szeretetteljes feleségemnek, hogy a sör az egészséges, mert gabonából van.

Mámorító.  Valóban mindent, amit a film temetéséről hallottam és megéltem, egyszerre semmissé vált a fejemben. A fekete-fehér filmek őrzik azt a hagyományt és világot amit a filmes korszakból örököltünk, a szemcsézettséget, az emulziót, az előhívást, a várakozást, és a megfontoltságot egy kocka exponálása előtt. A Kodak örökre ennek a világnak hiteles képviselője, hiszen gyakorlatilag tevékenységük nyomán lett a fotózás mindenkié.

Megfoghatatlan, vizionált világ elé nézünk, mert egy jól kitapintható érdeklődés van a filmes fotózás iránt. A tapasztalatom az, hogy nagyon sok fiatalt foglalkoztat az a technika, amit szüleik használtak. Sokaknak sajnos rosszul sikerül ez a fotózás, és nekik továbbra is az “ájfón” okoz örömet, ha fényképezni kell.

Nagy öröm azokat látni akiknek sikereik vannak és “leesik” miről is van szó 36 kocka elfényképezésekor.  Nem tudom lesz-e folytatás, lesz kitartás bennük, és lesz-e elég lendület a régi-új Kodak Ektachrome-ban.

Jó lenne !

© 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Van már az, vagy 30 éve…

…is,hogy filmet hívtam egy előhívótankban.

És most ismét.

Istenem ! Libabőrös voltam. A legmegrázóbb az volt, hogy egy szemvillantás alatt előjött minden a múltból, mintha tegnap lett volna. Minden fogás trükk ami pl ahhoz kell, hogy az előhívóorsóba akadálytalanul becsússzon a film. Emlékeimben, anno amikor nekem inkább kaland volt az otthoni előhívás, mintsem egy precízen követett technológia sokkal lazábban kezeltem az egész helyzetet. Most azon vettem észre magam, körültekintőbben, akkurátusabban láttam neki a feladatnak.  Hiába az évek és a szemlélet. Eszembe jut az a vicc ami a Bika meg a Borjú esete volt a domb oldalában, miközben szemlélték a legelésző teheneket…..  talán a vége valahogy így szólt: Nem-nem Fiam, szépen, lassan, lesétálunk és a nekünk tetszőket szépen meg….. egy kis fantáziával kiegészíthető a mondat. Szóval az évek…. Ezzel a mostani attrakcióval azért ismét erősítést kaptam, hogy valójában a labor az ami nagyon határozottan és véglegesen megpecsételte a fotós elkötelezettségemet.

DSCN6223

Eseményünk szereplői. Köztük két veteránnal TX400 és a Kodak D-76

Neves szakemberrel beszélgetve, aki nagyon magas szinten műveli a vegyészet bugyrait néhány dologban pótolta az érthetően kiesett 30 év változásait.Jelentős változáson esett át még a fekete-fehér hívók összetételének minősége. Ennek talán az egyik fontos része a tartósság. A korábbi néhány nap, illetve max 1-2 hét volt. Ez mostanra kitolódott 3-6 hónapos időtartamra.

De a leglényegesebb mégis az, hogy továbbra is van Kodak D76 hívó.

Nos, ha  Török György szakírását elolvassuk bizony kiderül, hogy a Kodak D76 nem éppen a legkorszerűbb előhívó. Sokkal fejlettebb előhívó technológiák vannak már. Na, de mindegy a Kodak D76 régi, mint a Tri-X pan 400 is, jól megleszünk mi így együtt.

A délután vegyszerkeveréssel telt, na és azok az illatok 🙂  Úgy éreztem magam mint Pavlov kutyája, csak a reflexek beindulásához nem kellett megcsapatnom magamat árammal 🙂

Miután eluralkodott a családi nyugalom az otthonunkban , átvettem a hatalmat a fürdőszobába arra a néhány perce, amíg a sötétben befűztem a Kodak Tri-X pan 400 filmet. Simán ment mint anno 😉  A tankot feltöltöttem a hívóval, aztán az idő lejártával egy öblítés után fixirrel, majd tartós mosás és csepptelenítés következett.

 

 

 

DSCN6236

Szárad a film. Láthatóan jól sikerült.

DSCN6230

Kiadós mosás a szíve lelke…és élete a f-f előhívásnak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyjából ennyi, de az érzés megfizethetetlen.

A digitális technika a korunké. Olyan szintet ért el, hogy megkerülhetetlenné vált. Minősége, gazdaságossága  a mai elvárásoknak megfelel, bár néhány általam ismert nagytekintélyű fotográfus, nemes egyszerűséggel gagyitálisnak hívja

 

© 2016 – 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Elfogadom

A weboldal a böngészőben sütiket tárol.  Ez sok internetes webszolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia.

Block selection by mouse plugin by JaspreetChahal.org