Bejegyzések: erzsébet híd

Ma lenne 106 éves

Már lentebb írtam az Erzsébet-hídról és újra és újra szívesen megteszem. A mostani alkalom egy  évforduló. Pontosan 106 éve  1903 október 10-én adták át a forgalomnak először az Erzsébet hidat. Emlékezés mellet néhány érdekesség. A híd építésére  53 pályázat született 36 pályázó oldotta meg, hogy a híd egy nyílással íveljen át a Duna felett.   A nyertes pályázat  egy kábelhíd terve lett. Ezt Julius Kübler német mérnök és Eisenlohr és Weigle építészek készítették. De mégsem ezt építették meg. Az indok az volt, hogy Magyarországon nem gyártanak megfelelő minőségű kábelt.

A díjnyertes pályamű ami végül nem készült el.

1903 október 10. Az átadás pillanata szakadó esőben.

A megépült híd terveit a Kereskedelemügyi Minisztérium hídosztálya készítette, Czekelius Aurél irányításával, a Kherndl Antal műegyetemi tanár által elkészített statikai számítási rendszer szerint és a formai megjelenésben  Nagy Virgil építész végzett kiemelkedő munkát.

Czekelius Aurél tervein megvalósuló híd építése


A Vasárnapi Újság cikke az átadást követő 1903 október 18. számában


Klösz György fotója az átadást követően immáron  106 éve.

“…a név melyet visel, mélyen be van vésve minden magyar szívébe. “

Ezeket olvastad már?

A gödöllői királyi váró

Olvasd el most!

—————————————————–

Magyarország királynéja

Olvasd el most!

© 2010 – 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Magyarország királynéja

Egy nemzet szeretete csodát művel.
Nagyságot, örök szépséget és halhatatlanságot biztosít” (Herczeg Ferenc)

Nem véletlen, hogy fenti idézetet Erzsébet királyné korszakával említik együtt. A Királyné Magyarország szeretete legendás volt. Ezt az évek során rendszeresen viszonozták a magyarok. Erzsébet királyné körül rengeteg legenda kering. Könyvek, képeskönyvek jelennek meg róla a mai napig. Újra és újra meghódítja azokat a szíveket, akik átérzik mindazt, amit Erzsébet jelentett. Erzsébet a magyar történelem egyik jelentős alakja. Mára újra felerősödött a Sisi-kultusz, rengeteg „rajongója” van Erzsébetnek. Bár Erzsébetnek a Monarchia politikájára kifejtett hatását nem szabad túlbecsülni, a 20. században valóságos ikonná vált. Aki mélyebben olvas Erzsébetről, nem tud szabadulni gondolatvilágától egykönnyen.

“Az 1867-ben megtörtént kiegyezés az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásához vezetett. Erzsébet ekkor férjével együtt Budára utazott, ahol magyar királyi párrá koronázták őket június 8-án a budai Nagyboldogasszony-, azaz Mátyás-templomban. Ősi hagyomány szerint koronázáskor a nemzet megajándékozza a királyt, a király a nemzetet. A királyi pár az Erzsébet által kedvelt gödöllői, hajdani Grassalkovich-kastélyt kapta ajándékul a hozzátartozó birtokkal és 100 000 arany forintot. Az utóbbit az 1848–49-es szabadságharc honvédözvegyei, árvái és hadirokkantjai javára ajánlották fel. A király nagylelkű gesztusa – ami felháborodást váltott ki a császári-királyi hadsereg veteránjai között – valószínűleg a királyné közbenjárásának volt köszönhető.”
Forrás:wikipedia
És még egy dolog, amit mindig szívesen idézek, mert Erzsébet uralkodása óta eltelt több mit 100 év, de máig nem tudtunk kiválasztani magunk közül egy olyan politikust ,aki megközelítőleg hasonló egységes szeretetet és tiszteletet érdemelne, igaz  Erzsébet is bajor hercegnő volt.

Idézet egy könyvből…

1898. szeptember 10-én egy anarchista Luigi Lucheni, aki csak egy arisztokratát akar megölni,hogy erősítse hitét, Genfben szíven szúrta Magyarország királynéját. Erőszak áldozata lett egy olyan eszmének, ami későbbiekben -és a mai napig is- meghatározza országunk sorsát.

Ezeket olvastad már?

Született 1903-ban

Olvasd el most!

—————————————————–

Ma lenne 106 éves

Olvasd el most!

© 2010 – 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Elfogadom

A weboldal a böngészőben sütiket tárol.  Ez sok internetes web szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia.

Block selection by mouse plugin by JaspreetChahal.org