Bejegyzések: környezetünk

A róka és a repülő

A világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe.

Nagyon..

Nem.

Nagyon-nagyon élveztem, hogy részt vettem egy repülőtéri látogatáson. Szervezetten hozzáértő és végtelen kedves,rokonszenves csapattal volt módom megtudni sok-sok mindent a repülésről. Kránicz Balázs ( egyébként a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője) aki az LKK munkatársaként szinte végtelen információáradattal kísérte végig utunkat.Ferihegyi Repülőtér egy kisváros és egyben teljesen más világ, ami 14 km2 területen fekszik, ha jól figyeltem akkor útjain akár 40 kilométert is lehet autózni.Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek. Minden megálló, minden információs pont izgalommal töltött el. Pedig voltam már Ferihegyen, nem is egyszer utaskén és fotózni is a Spotter-dombon vagy a patakparton. (hozzáértők tudják, hova is esik ez a hely)

A következőkben szeretnék néhány fotóhoz írni pár sort és a végén feloldani a címben talán furcsának tűnő róka esetét, de valami mellett egyszerűen nem lehet elmenni.

A “J” portán való belépéstől a túra végéig egy nagyon különleges légkör fogadott. A szeretetnek egy nagyon speciális jelenléte.

Mosoly.

És minden ami ezzel együtt jár. Ezek az emberek percre pontosan végzik a munkájukat, amely átlag feletti odafigyelést igényel, mégis minden adandó alkalommal integetnek, mosolyognak akárhányszor elhaladtunk mellettük. Nem kötelező. Ez a kisváros ezt hozza. Belső késztetést érzel, hogy te is ezt tedd. Van még valami, ami nem kimondott, de az erre utaló jelek egyértelműek…

MALÉV

Történetek és váratlan események, amik vicces, vagy szomorú véget értek, de malévos sztorik voltak. Hallgatva olyan érzések keringtek bennem, mint amikor azt a fikciót vetítettük magunk elé egy nosztalgikus főfotós (Fövárosi Fotó Vállalat) beszélgetésen, hogy annyira élesen emlékszünk mindenre, ha “bekapcsolnák” a céget ismét, akkor ott folytatnánk ahol abbahagytuk anno. Szóval a malévos sztorik kalandok hátterében is valami ilyet éreztem. Elnézést, ha egy kicsit túl gondoltam volna.

    Érkezik az Air France gépe.

A kiszolgáló személyzet két tagja védi a fülét a zajtól.

Egy nagyon kedves pillanat volt amikor a Ryanair magyar (ex-malév) pilótája már csak hagyományból is integetett csapatunknak…

majd fotózott….

de gondolta van még idő indulásig…

átjön hozzánk pár kedves szóra…

Mivel hívta a kötelesség ezért visszament a gépére 🙂

Csak szépen, sorban az utasokkal 🙂

Búcsúzóként kaptunk egy igazi repülős gázfröccsöt 🙂

A róka.

Sok történet közül talán ez volt a legkedvesebb:

Egy alakalommal a futópályára tévedt a róka, mit sem törődve az érkező repülőgéppel. A pilóta észlelte az esetet, és szinte a gép és ember erején felülteljesítve próbálta megállítani a repülőgépet, hogy a róka nehogy valami bunda alapanyagaként szolgáljon tovább.Ahogy a gép megállt a róka is.Megfordult és kényelmesen leheveredett a futópálya betonján. 

© 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Téli, fagyos, ágas-bogas

Jeges, fagyos, napos, fényképek

© 2017, karesz. Minden jog fenntartva ! Az oldalon található tartalom felhasználása nem megengedett. A további információkért és a felhasználás feltételeiért írjon üzenetet az “üzenet” linken található űrlapon. Köszönöm!

Elfogadom

A weboldal a böngészőben sütiket tárol.  Ez sok internetes web szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia.

Block selection by mouse plugin by JaspreetChahal.org